Csapatunk

Minden esetben a csapatban és a konvergenciában hiszünk, ezért csapatban is dolgozunk. A csapat tagjai mind nélkülözhetetlen részei az alapítványnak és az alapítvány küldetésének.

alapítók

Sipőcz Diana és Bayer Iván

kurátor

Dia a Semmelweis Egyetem doktorandusza, kutatási területe életvégi spiritualitás. Iván befektetésekkel foglalkozik családi vállalkozás keretén belül. Már a kapcsolatuk elején elhatározták, hogy létrehoznak együtt valamit, ami könnyebbé teszi az életet. Miután „diabszülőkké” váltak és saját bőrükön tapasztalták az 1-es típusú diabétesszel élő családok szükségleteit, segítésük célcsoportjává sorsközösségük vált. 2019-ben megalapították a Boci Ovi Alapítványt, melynek célja diabéteszes gyermekek számára fenntartott óvoda lett volna. Sajnos tervük rajtuk kívül álló okok miatt meghiúsult. Szándékuk és lelkesedésük továbbra is megmaradt, a háttérből támogattak diabéteszhez kapcsolódó tevékenységeket, fejlesztéseket. 2021-ben összefogtak 1-es típusú diabétesszel különböző módokon érintett, tenni és segíteni vágyókkal.  A létrejött kreatív, termékeny csapattal új célokat tűztek ki, melyek fényében átalakították a Boci Ovi Alapítványt, ami DiabErnyő Alapítványként, új tagokkal és tevékenységekkel gazdagodott.

elnök

Bak Bernadett

kuratóriumi elnök

Bak Bernadett vagyok, egy diabanyu a sok közül. Marketingkommunikációs szakemberként és vezetőként dolgozom az informatikai piacon, az utóbbi években főleg kiberbiztonsági fókusszal, szabadidőmben pedig Diabanyu vagyok és a Diabkülönítmény megálmodója, amely programmal közel 40 hátrányos helyzetű családnak segítünk karácsonykor és évközben csomaggal, vagy adománygyűjtéssel. Közel 4 évig  voltam a gyerekdiab családi klub, Magyarország legnagyobb gyermek diabéteszeses közösségét tömörítő csoport egyik adminja.
Többször próbáltam csatlakozni egy-egy alapítványhoz vagy egyesülethez amióta a közösség része lettem a kisfiam 1-es típusú diabétesz diagnózisa kapcsán, de személyiségemből fakadóan, nem jártam sikerrel. Az elmúlt évben körbejártam, hogyan tudnék jobban segíteni a Diabkülönítménnyel alapítvány formájában, hiszen láttam, hogy egyre többen fordulnak hozzánk segítségért, és egyre nagyobb szüskég van rá, de be kellett látnom egyedül nem tudom megcsinálni.
2021 év végén a DiabErnyő alapítói megkerestek , és miközben sokat beszélgettünk a segítésről rájöttünk, hogy hasonló elvek mentén gondolkozunk, így rövid időn belül összeállt a mostani csapat és a DiabErnyő koncepciója.
A csapatról úgy gondolkozunk, hogy minden csapattag gondolata nagyon fontos, így mindenki véleményét meghallgatjuk és elfogadjuk. Az ötleteket is támogatja a teljes csapat a legjobb tudásával, a cél, hogy minden ötlethez hozzátegyük a tapasztalatunkat és a tudásunkat.
Az én célom az alapítványi munkám során a vízió amit megfogalmaztunk: a diabétesz ne legyen akadály egy diabétesszel élő életében sem!

kuratórium

Pintér Hajnalka

kurátor

Pintér Hajnalka vagyok, egy 4 éves nagydumás, kíváncsi, csupadac diabos kisfiú anyukája.
3 év rögös diabétesz van mögöttünk és azt gondolom, hogy az elkövetkező évek sem lesznek sokkal könnyebbek, de mivel (sajnos) egyre többen járnak ebben a cipőben, tudom, hogy mindig lesz kihez fordulni segítségért.
Azt tapasztaltam, hogy a legnagyobb kétségbeesés sem tart örökké, mert olyan segítő közösségek alakultak ki, ahol minden esetben találtam támogatást, tanácsot, konkrét megoldást.
Nagyon örültem, amikor felkértek, hogy legyek tagja a DiabErnyő Alapítványnak, mert nagy szükségét látom egy olyan platformnak, ami egybefogja és közös nevezőt ad annak a rengetegféle kérdésnek és segítségnek, amivel a diabétesszel érintett családok találkozhatnak.
Saját célomnak tartom, hogy megértsük a diabéteszes gyermekek lelki, társadalmi problémáit –ő szemükkel lássuk a világukat- és ebben közösen keressük a lehetőséget a fejlődésre, fejlesztésre, ezzel kapcsolatos kutatásokra.

kuratórium

Dr. Luczay Andrea

kurátor

Luczay Andrea vagyok, több mint 30 éve dolgozom gyermekorvosként a Semmelweis Egyetemen, 20 éve gondozok  diabetessel élő gyermekeket.  Munkám során több krónikus betegséggel kapcsolatban is megtapasztalatam a sorstárs közösségek erejét. Azt pedig vallom, hogy jóminőségű gyermek diabetes gondozás nem lehetséges a civil szervezetek sokirányú támogatása nélkül. Örömmel csatlakoztam  a Diabernyő csapatához, remélem, hogy  szakmai  tudásom és ötleteim segítenek majd céljaik megvalósításában  és együtt így is könnyebbé  tehetjük a diabetessel élők és családjaik mindennapjait.  

kuratórium

Bády Diána

kurátor

Bády Dia vagyok. 19 éve diabéteszes. Állatorvos. 
Mivel nagyon nehéz és küzdelmes volt a diab elfogadásom  felnőttként úgy döntöttem megpróbálok segíteni ebben másoknak. 
6-7 éve hoztam létre a diabmesék nevű ismeretterjesztő blogot. 3 éve diabétesz edukátor képzést végeztem. Az elmúlt években pedig rengeteg alapítványi és személyes projektben vettem részt önkéntesként.
Az orvosi tanulmányaim sokat segítenek a menedzsmenti tudásanyag átlátásában és átadásában. Pszichológia iránti érdeklődésem és tapasztataim pedig a lelki segítségnyújtásban. 

További csapattagjaink:

Mátyás Eszter

pszichológus

Mátyás Eszter vagyok, pszichológus. Kislány koromtól segítő szakmában szerettem volna dolgozni, orvosnak készültem. A tervem azonban 2014 telén megváltozott, ekkor diagnosztizálták az 1-es típusú diabéteszem. Átértékeltem addigi életem, új álmokat szőttem, új célokat tűztem ki. A betegek segítését továbbra is missziómnak tekintem: a Semmelweis Egyetem doktoranduszaként a pszichológia módszereit igénybe véve krónikus betegek életének megkönnyítésén dolgozom. Emellett család- és párterápiával, valamint egészségügyi dolgozók mentális egészségének fejlesztésével foglalkozom. Rendszeres előadója és pszichológusa vagyok a Nyír-Diabet Egyesületnek, ahol az 1-es típusú diabéteszes gyermekek családjainak nyújtunk segítséget. Szabadidőmben Mustár nevű négylábúmat tanítgatom, szívesen járom a természetet és szeretem kipróbálni magam új dolgokban!

Gila Ferenc

stratégiai kapcsolati vezető

Gila Ferenc vagyok, egy tökéletes kisfiú édesapja.
A mindennapokban megélve, hogy milyen diabszülőnek lenni, azt kell, hogy mondjam, kihívásokkal teli, azonban egyúttal hihetetlen motiváció is, hogy tegyek valamit ezekért a fantasztikus gyermekekért.
Mivel évtizedes múlttal rendelkezem nagyvállalatoknál, így reményeim szerint csatlakozásommal sikerül majd megnyerni őket, hogy támogassák céljainkat, sőt adott esetben tegyenek hozzá kiemelkedő szakértelmükkel!

Malomka Tánya

koordinátor

Malomka Tánya vagyok, egy olyan család része, amelynek több diabos tagja is van.
A mindennapjaimban gyerekeket tanítok egy fővárosi iskolában. A munkám során már többször tapasztaltam milyen nehéz egy diabos gyerek beintegrálása a társai közé. Célom, hogy ezt az adaptációt segíteni tudjam. Nádasdy Ádám szavai alapján:” Amit nem ismerünk, attól jobban félünk.” Mi az iskolánkban különböző érzékenyítő programokon keresztül arra neveljük gyerekeinket, hogy a diabos gyerek soha ne érezze a diabéteszt akadálynak. 
A Diabernyő csapatával 2022. február 24-én kihirdetett háború után találtunk egymásra. A közös segítségnyújtás még jobban megerősített abban, hogy „Jó együtt, jót tenni!”

Fischer Krisztina

projekt koordinátor

Fischer Krisztina vagyok, végzettségem szerint közgazdász, évek óta marketing területen dolgozom az IT szektorban. Van egy 14 éves lányom, aki 6. éve diabéteszes. A lányom diagnózisa óta rengeteg nagyszerű emberrel ismerkedtem meg, ide értve orvosokat, ápolókat, hasonló cipőben járó szülőket és gyerekeket. Lenyűgöző volt a sok segítség, amit a diagnózis után kaptunk, számunkra akkor még vadidegen emberektől, mind a diabétesz kezelése, mind pedig az elfogadása elősegítése érdekében. Ha bármi kérdésünk, gondunk van, ez a segítő háló azonnal mozgósítható. Amikor már a diabéteszt elfogadtuk és megtanultunk együtt élni vele, akkor megfogalmazódott bennem, hogy én is szeretnék segíteni olyan 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeknek és családjuknak, akiknek segítségre, tanácsra van szükségük. 
Nagyon örültem, hogy a DiabErnyő Alapítvány engem keresett meg a DiabRiadó projekt megvalósításával kapcsolatban. Azt gondolom, hogy ez a kezdeményezés sok szülőnek és gyermeknek fogja visszaadni a lelki nyugalmát akkor, ha a szülő elbizonytalanodik, vagy gyermekétől éppen távol tartózkodik.